Makovecz 59-ben diplomázott (előástam a róla szóló könyvet, most vágom kábé a dolgokat), a hatvanas években kezdte, és elég jó tervezőként kábé az isten háta mögött, név nélküli cégekben dolgozott (Szövterv, nem ez volt akkor a menő), pl a Pilisi parkerdőgazdaságnak tervezett, az egyik legjobb háza a dobogókői sífelvonó-épület (79-80), jó háza még 75-ből a farkasréti ravatalozó.
Kábé ekkorra intellektuálisan ki is égett, az utolsó 30 év az neki is downhill volt.
A korai házai között még voltak (nagyon) jók is, szegénynek ugyanaz az átka, mint az egész országnak, csak ellenzékben működött, amikor azt mondták hogy lehet, jött ez az eklektikus borzalom.
Mindjárt posztolok korai Makoveczet is, csak elő kell venni a könyvet.
Ebben viszont van valami, azok a rohadt meredek fűfelületek, amikre mindenki föl akar majd menni, két hónap után elkezdenek lecsúszni, meg a ház is olyan makoveczesen van tele potenciálisan hamar tönkremenő csomópontokkal.
A Hagymatikum nem egy Geszti-féle szóvicc. Pedig lehetne…
Szegény Makovecz, nyugodjon békében, utolsó műve előtt rámehetett valami Beatles-féle LSD-tripre.
szerintem ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy makovecz, vagy nem makovecz mindegy, viszont több cikket elolvasva, a képeket megnézve azt látom, hogy 3,6 milliárd forintot ráköltöttek egy olyan épületre, ami a funkciójának nehezen felel meg, a környékbeli termál/élményfürdőkhöz képest a kinézetén kívül nincs benne semmi plusz, sőt még kevesebbet is nyújt, ezzel szemben ez a rengeteg fa, pala, üveg, gipszkarton meg minden bizbasz fenntartása kegyetlen sokba fog kerülni, mint azt a piliscsabai komplexum is példázza. márpedig ennek az épületnek a sikerét nem a makoveczsége fogja eldönteni, hanem hogy mennyire lesz üzletileg és anyagilag sikeres, és ezzel kapcsolatban erős kételyeim vannak.
“Minden, amit látok, őrá emlékeztet.” Frank Drebin
hát ezt nálunk csak úgy mondanák, hogy kurva ronda.
de legalább drágán szar is, nemhiába a makosvec névjegy…
hát lehet, hogy voltak a koraiak között jók, de hogy valaha ellenzékben lett volna? Folyton épültek munkái a legvadabb hetveneskeben és nyolcvanasokban is, szóval utólag nem legyen már a faszi nagy ellenálló, folyton hátszele volt. TÉny, hogy a főállású tenyérbemászást valóban kurzusépítészként kezdte művelni és hatványozottan giccsesült és vesztette a funkcióval a kapcsolat. (Pázmány? Egri uszi? Makón a szinház? ) a makovec-barokk kifejezés már a nyolcvanas évek derekán széles körben alkalmazták
-
abgrunde liked this
-
kgyst reblogged this from pappito and added:
Makovecz 59-ben diplomázott (előástam a róla szóló könyvet, most vágom kábé a dolgokat), a hatvanas években kezdte, és...
-
pappito reblogged this from kgyst and added:
hát lehet, hogy voltak a koraiak között jók, de hogy valaha ellenzékben lett volna? Folyton épültek munkái a legvadabb...
-
borekdothu reblogged this from smalladam and added:
Szombaton meglátogattuk a Szent Articsóka templomát, így tapasztalatból mondhatom: érdekes lett. A makoveczi szimbolikus...
-
heymyfish reblogged this from kgyst and added:
“Minden, amit látok, őrá emlékeztet.” Frank Drebin
-
lobomotiv liked this
-
dalmastella reblogged this from szelli and added:
Várom, hogy benyújtsa igényét a Magyar Fokhagymafront!
-
dzsodzso reblogged this from edomer and added:
Azzal mennyire lesznek közelebb Jeruzsálemhez, ha megkontrázzák a Sziklamecset?
-
smalladam reblogged this from konzervativanarchista and added:
szerintem ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy makovecz, vagy nem makovecz mindegy, viszont több cikket elolvasva,...
-
vampirpillango liked this
-
konzervativanarchista reblogged this from szelli and added:
Szegény Makovecz, nyugodjon békében, utolsó műve előtt rámehetett valami Beatles-féle LSD-tripre.
-
szelli posted this


